Mégis kinek az élete?

A kérdés továbbra is válaszra vár: „Funkcionális Orvoslás, Hivatalos Orvoslás, Életmódi Orvoslás, mi a különbség? Mégis kinek járnak a modern tudományos felfedezések?”

Kedves, évek óta nem látott pszichológus barátnőm látogatott el hozzánk nemrégiben és a találkozás örömére összedobtam egy kis ezt-azt, rágcsálnivalót, mivel, bár magyar ember teli szájjal nem beszél, mégis gyakran készítünk valami finomat a vendégek kedvéért.

Amikor az asztalra tettem az apró tálakat, teli magam kutyulta kennivalókkal hozzávaló kis tallérokkal, megállt a keze az egyik felett, rám meredt és azt kérdezte: „Ezeket hol vetted? Honnan tudod, mi van bennük?” Majd így folytatta: „Sajnos nem ehetek belőlük, bár igen jól néznek ki, tudod, én csak E- menteseket eszem és a glutént is kihagytam az étrendemből évek óta. De neked jó étvágyat, és kérlek, ne haragudj, hogy visszautasítom a szíves kínálást, restellem magam, hogy nem tudok veled együtt enni.” Ez szíven ütött, magam is gluténmentesen, „rémesen” E- mentesen étkezem évek óta, sajnáltam, hogy nem tudott erről. Részemről ez tudatos döntés, olyan döntés, ami hosszú évek tanulásán és tapasztalatán alapult.

Hogyan is van ez manapság? Az kér elnézést, aki megválogatja, hogy mit eszik? Annak kell magát mentegetni, aki elhiszi a saját testének, a saját szemének, hogy valami nincs rendben a boltban vásárolható készételekkel? Aki döntést mer hozni arról, mit visz be a testébe, hogy a bélrendszerét, ezt a körülbelül 300 m2-es óriási felszívó, kiválasztó, kémiai „gyárat” mivel terheli? Mi történik ebben a világban? És miért?

A válasz sajnos, igen, manapság ezek az emberek nincsenek könnyű helyzetben. Legyen az egy valóban, szövettanilag, vérből kimutatott betegség vagy csupán megtapasztalt, nem kívánatos kellemetlen hatása egy ételnek, egyre többen kényszerülnek megváltoztatni az étrendjüket és reménykedve kutatnak megfizethető, „mentes” ételek után az üzletekben. Az átlagos éttermekben már csak restelkedve natúr zöldséget mernek kérni, a felszolgálók és asztaltársaik szánakozó, enyhén rosszalló tekintetét pedig igyekeznek elkerülni.

Mindeközben lassan óriási iparággá növik ki magukat a „mentes” ételeket kínálók, a biotermékek forgalmazói és ez magával hozza, hogy aki „válogatós”, az fizessen, és esetleg sokkal többet fizessen az ételeiért, mint, aki „mindenevő”.

Gyermekkorban micsoda harcok folynak az asztal mellett, hányszor kell egy gyereknek engedelmeskedni a felszólításnak, hogy „edd meg, ne válogass!”. Pedig valószínűleg a még tiszta, romlatlan gyermeki test, az egészséges immunitással rendelkező bélrendszer pontosan „tudja”, hogy mi az, ami jót tesz, amit meg tud emészteni és mi az, ami inkább csak teher a szervezet számára. Nem kell orvosi végzettség ahhoz, hogy tudjuk, az évezredek óta idézett mondás, „ételed legyen az orvosságod”, mély igazságot hordoz.

Évtizedek óta egyre hatékonyabban kutatja a tudomány legnagyobb felszívó felületünk, a bélrendszerünk szerepét és sajátos, idegrendszeri működését, és amit az ókor orvosai csak sejtettek, a ma tudósai mikroszkópjaik, laboratóriumaik segítségével látnak is, bizonyítanak is.

Azonban a tudományos felfedezések és a gyakorlati orvoslás között óhatatlanul mindig űr támad, amikor az orvos, saját fontosságától áthatva, nem észleli, érti a tudomány töretlen fejlődését, nem kérdez, csak elfogad iparágak diktálta kezelési útmutatókat, egyszer sem kapva fel a fejét azon mindennapos tapasztalatán, hogy hiszen nem gyógyít, csak kezel, jó esetben szinten tart, de inkább csak újabb tüneteket idéz elő az egy-egy speciális biológiai folyamatot célzó gyógyszerekkel. Mitől is fogadjuk el, mi orvosok és fogadtatjuk el betegeinkkel, hogy éljenek együtt krónikus betegségekkel, hogy naponta egy, kettő vagy akár tíz különböző gyógyszerrel igyekezzenek elfogadható szinten tartani testük működését?

Óriási felelősség és hatalmas összegek az egészségügy fenntartóinak, remek profit lehetőség a gyógyszerek fejlesztőinek, de mégis, kinek az élete? Nos, azé, aki végül is beszedi a gyógyszereket, bízva abban, hogy azok megsegítik.

Kedves olvasó, nem a hevenyen fellépő bajokról beszélek, nem a sebészeti megoldások fantasztikus lehetőségeiről írok, amikor életet, végtagot, látást, apró újszülötteket mentünk meg a modern tudomány és technológia segítségével. Egy heveny allergiás reakcióban ma már nem kell meghalnia senkinek, hatékony gyógyszereink vannak az anafilaxiás reakció megállítására, de például mi történik az immunitást elnyomó szteroidokat éveken át szedő betegekkel?

Az akut esetben életmentő gyógyszerek, hónapokon, éveken át szedve további szenvedéseket, tüneteket okoznak, hiszen nem a panaszt kiváltó okkal foglalkozunk, hanem a panasz elnyomásával.

Ebben a cikkben az idült, éveken át húzódó, életet megnehezítő, életteret korlátozó betegségekről beszélek, amelyek kezelése a modern felfedezések fényében még csak gyermekcipőben sem jár. Megelőzésükről pedig szó is alig esik.

Mivel orvosként 30 és háziorvosként 20+ éve dolgozom, naponta találkozom betegekkel, átlagosan 20-35 beteggel naponta, öt munkanappal számítva egy hetet, mert esetleg szerencsésen jártam és nem kellett ügyelnem a hétvégén, ez hetente 100+ beteggel való találkozást, orvosi konzultációt jelent. Hónapok, évek alatt tízezres nagyságrendről beszélhet egy átlagos háziorvos.

A lehangoló tény, az az, hogy szinte mindig ugyanazt látjuk. Gyomor és bélpanaszok, emésztési zavarok, hangulati, alvás, gondolkodási zavarok, csontok, ízületek és bőr tünetek garmadája teszi próbára betegeinket és lássuk be, kezelőiket is. Valahogy nem jutunk egyről a kettőre.

A tudományos fejlődés tempója az utóbbi évszázadban jócskán felbátorította a tudományos eredmények felhasználóit, a praktizáló orvosokat arra, hogy úgy érezzék, mindent tudunk, minden betegséget megoldunk. Elég egy, két tabletta és minden mehet tovább, az élet újra szép. Ez az elvárás természetesen a betegek gondolkodására is hatott, manapság „nincs időnk a betegségre”, hamar, sőt most kell segítenünk akár évek óta alattomosan kifejlődött bajokon, és valóban az a néhány fájdalomcsillapító és szteroidos készítmény teszi is a dolgát, ideig-óráig megkönnyítve a páciens életét. Aztán minden visszatér, gyakran még rosszabb formában, vagy immáron más bajjal is társulva.

Itt kezdődik a csalódottság, mind a betegek, mind az orvosok részéről. A beteg valószínűleg csalódik, hiszen lenyelte, bevette, felkente, hordta, pénzt adott ki rá, sok esetben mégsem tartós az eredmény, vagy nincs is. Az orvos feltétlenül csalódik, neki azt tanította az Egyetem, hogy a tudomány megoldotta ennek vagy annak a kezelését, csupán egy megfelelő tablettát kell választani, vagy hármat és a beteg meggyógyul. Még neves belgyógyászat tankönyvek is a mai napig hemzsegnek az efféle frázisoktól: „Az XY betegség oka nem ismert, de kezelése…ABQ”, ilyen például a vérnyomásbetegségek 90%-a.

Mi több ma már elegánsan használhatjuk a MUS (Medically Unexplained Syndrome = Orvosilag Megmagyarázhatatlan Tünetcsoport) diagnózist. A mai napig a kollégák zöme rendíthetetlenül hiszi, hogy bár nem ismeri a betegség kiváltó okát, elfogadja, hogy nincs is, majd elfogadja, hogy azonban a megjelenő betegség valamelyik tablettával kezelhető.

A kollégák zöme. Nagy örömömre csupán a zöme, nem mindegyikünk.

Néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött az orvoslás bátrabb, kíváncsibb, így nyugodtan mondhatjuk, tudósan gondolkodó résztvevői részéről a kételkedés. Vajon tényleg jó, amit kezelés néven nyújtunk a krónikus, elhúzódó bajokra? Tényleg igaz az, hogy például tízezer vérnyomás betegnek titulált ember ugyanattól a gyógyszertől fog, természetesen nem meggyógyulni, de attól fog a vérnyomása tartósan rendeződni? Biztosan ki kell tennünk valakit az előre megjósolható nem kívánatos, gyógyszer „mellék” hatásoknak? Mit is jelent tudósnak lenni? Azt, hogy soha nem nyugszunk bele előre lefektetett dogmákba, hanem ha a szemünk láttára az ellenkezője történik az elvártnak, akkor azt meg akarjuk magyarázni, hogy lehet?

Hogyan van, hogy az orvosok zöme soha nem gyógyít, mégis vak hittel írja fel újra és újra ugyanazt, a számtalanszor hatástalannak bizonyult gyógyszert? Hogy miért olyan magas a rákbetegség, depresszió és öngyilkosság aránya az orvosok közt?

Naponta látni, hogy a betegeink nem gyógyulnak meg, talán valamilyen, ugyan könnyen kibillenő, de viszonylagos egyensúlyba kerültek, ami azonban bármikor eltűnhet a gyógyszerek rendszeres szedése mellett is. Ki tudja ezt az ellentmondást, napi frusztrációt ép ésszel elviselni? És melyik egészségügy bírja ki az idült beteggé vált emberek tartós kezelését?

Recsegnek-ropognak Amerika, Anglia egészségügyi rendszerei, és recseg-ropog mindenütt máshol is, ahol a holisztikus szemlélet csak a papíron létezik, az orvosi fejekben nem.

Most mégis szerencsés korban élhetünk, amikor egyre több az adat, a kutatási eredmény arra vonatkozóan, hogy egészségesnek lenni, nem csupán azt jelenti, hogy meglehetősen egyszerű eszközeinkkel mérhető pár adatunk, mint vérnyomás, pulzus, súly, légzés, vérkép stb. elfogadott, normálisnak tartott határain belül létezünk. Egészségünk, az emberi test, minden pillanatban ki van téve számos hatásnak és egyre többnek.

A betegségek megmagyarázhatatlanságába bele nem nyugvó kutatók, az őket követő orvosok munkája során született meg a Funkcionális Medicína Amerikában és az Életmód Medicína Angliában, mindkettő más néven, de hasonló alappal: az emberre, az egészségére valóban holisztikusan tekintő orvoslás, ami természetesen az eddigi eredmények, az évek alatt valóban bebizonyosodott biológiai, kémiai folyamatokat tovább kutatva, a betegségek, a megbillenés okait keresve és azokat gyógyítva közelít a beteg emberhez.

Sokszor kérdezik tőlem, miféle új gyógyászat ez? A válaszom egyszerű, nem új, hiszen éberen követi a legutóbbi tudásanyagot az ember biológiájáról. Mégis új viszont, mivel a kérdése nem az, hogy MI? És a diagnózis hallatán egyen kezelést nyújt, hanem azt kérdezzük: MIÉRT? És az okot kutatva az egyént megbetegítő tényezőket célozzuk meg a kezelés során. Ilyen egyszerű?

Egyszerű, mert mi orvosok szeretünk gyógyítani, szívesen fektetünk még több energiát a terápiás folyamatba, ha láthatjuk az eredményét. Egyszerű, mert teljes figyelmünket a beteggel közös célra fókuszálhatjuk, és lenyűgözően izgalmas is, mert, egy egész emberi élet valamennyi egészségi, lelki, környezeti körülményét térképezzük fel a beszélgetések során, és ez a térkép több dimenziós, színes és minden ember esetében különböző. Őt kell kezelnünk, a hozzánk forduló beteget, nem csupán a baktériumot, az évek óta fájdalom jeleket küldő idegrendszert, a tünetek enyhítése nem a tünetet elnyomó kezeléssel történik, hanem a kiváltó okok megszüntetésével.

Nagyon röviden, hiszen egy cikk terjedelme nem elég a sok éves tanulással és folyamatosan bővülő ismeretekkel járó tudást leírni, szeretném bemutatni az úgynevezett Mátrixunkat, az első konzultáció során felvett információk vázát adó formulát. Időutazásnak is nevezhetném, mert az alapvonalunk maga az előttünk ülő embernek minden életeseménye, olyan részletességgel, ahogyan csak lehetséges.

Gyakran betegeink maguk sem hozzák összefüggésbe a különböző helyzeteket, családi problémákat, az az után induló fizikai tüneteket és legkevésbé azt, hogy a számos gyógyszeres kezelés hogyan alakította, befolyásolta egészségüket. Össze kell gyűjtenünk minden, a panaszokat rontó és javító tünetet is. Tudnunk kell a család idősebb tagjainak betegségeiről, a gyógyszerekről, az életkörülményekről, az étkezési szokásokról, a fizikai aktivitásról, a lelki terhekről. Ezt a részt nevezzük a „beteg történetének”.

Amikor a lehető legpontosabban rögzítettük mindezeket, nyitva hagyva természetesen a lehetőségét annak, hogy a beteg később újabb információkat is szolgáltat, megkezdődhet a fizikai test állapotának felmérése. Fel kell mérnünk az aktuális fiziológiai egyensúlyt, a test működésében található eltéréseket.

Innentől egy igazi detektívmunka kezdődik. 7 nagy csoportra fókuszálva vizsgáljuk betegünket.

1. Asszimilációs működés: idetartozik a bélrendszer funkcionális vizsgálata, az emésztés, a felszívás, a bélbaktériumok működése, a légzőrendszer működése, a bőr.

2. A test önvédelmi lehetőségei, a sérült biológiai részek javításának minősége: az immunrendszer vizsgálata, gyulladások, fertőzések, baktériumok, más kórokozók jelenléte a testben.

3. A test energiaszintje: mitokondriumok működésére utaló vizsgálatok, az általános energiaszint felmérése.

4. Biotranszformáció, kiválasztó működések vizsgálata: többek között a máj átalakító, méregtelenítő,-és a vese működésének vizsgálata.

5. A transzport funkciók vizsgálata: szív és érrendszer, nyirokrendszer működése.

6. A sejtek közötti kommunikációs utak vizsgálata: endokrin rendszer, az idegrendszer információs anyagokat szolgáltató, a test működését befolyásoló hormonjainak vizsgálata, az immunrendszer üzenethordozó anyagainak vizsgálata.

7. A test szerkezeti egységeinek felépítése, épsége: izom, és csontrendszer, egészen a sejtmembránok épségét is, -a jelenleg rendelkezésre álló módszerekkel-, vizsgálva.

Mindezen vizsgálatokat a hagyományos sztetoszkóptól, az ultrahangon át, szükség esetén CT – MRI eljárásokra is kiterjesztve végezzük azonban a teljes, ma elérhető képhez számos vér, széklet és vizelettesztet is kérünk. Tenyésztési vizsgálatokra is szükség lehet. Természetesen mindig csak annyi vizsgálatot kér az orvos, ami betegével egyetértésben valószínűleg elegendő a hatékony kezelés megkezdéséhez.

A Matrix még mindig nincs kész, mert minden, amit eddig leírtunk, megtudtunk csak egy óriási laborteszt lenne, a lényeges pillérek nélkül. Ez a három alappillér pedig betegünk mentális, érzelmi és spirituális élete.

Gondolkodási képessége, az életfelfogása, érzelmi terhei, bánatai, örömei, stresszhelyzetei, jövő és önképe, céljai vagy éppen teljes reményvesztettsége, szociális, családi helyzete mind óriási befolyással vannak egészségére, ezek ismerete nélkül nem tudunk teljes, Funkcionális kezelésről beszélni. Itt léphetnek be a kezelésbe a pszichológus kollégák, a gyógytornászok, a mentális vezetők, jóga tanárok , és sorolhatnánk, tehát mindazok, akikkel betegünk együtt akar és tud dolgozni mielőbbi gyógyulása érdekében.

A kérdésre tehát, például, hogy igaz-e, hogy a cukorbetegség visszafordítható, vagy autoimmun betegségekből felépülhet-e valaki, meglehetősen összetett a válasz. Mindennek alapja a beteg akarata.

Megszokásait gyakran változtatnia kell, sok mindent és kitartóan kell tennie, ha valóban gyógyulni akar. A másik tényező, az orvos képzettsége, lehetőségei a tanulásra, igyekezete a gyógyítás irányába és annak a dogmának elvetése, hogy egyetlen tabletta meg tud oldani kialakult, idült betegségeket. Hatalmas erők mozdulnak meg egy funkcionális szempontokkal dolgozó orvosi rendelőben, együttműködés születik két ember között, ahol tisztelettel és egyedi szempontjainak megfelelően támogatva segítjük a hozzánk fordult beteget célja, egészsége viszaállítása érdekében. A jövő orvoslása a megbetegedett ember teljes bevonásával történik. Annak megértése és elfogadása nélkül, hogy felelősek vagyunk a saját testünk egészségéért, nincs gyógyulás.

Ez jelenti a betegségek megelőzésére irányuló tevékenységeket is, hiszen legfőbb célunk az egészségesen, alkotókészségben élt teljes Élet.

Az eredmények önmagukért beszélnek, az étkezés kiegyensúlyozása, az életmód megfelelő megváltoztatása, a szükséges biológiai, kémia rendszerek megjavítása, támogatása, tehát mindazok figyelembevétele és kezelése, amikről előzőekben írtam, a hagyományosan képzett orvosok számára csodaszámba menő gyógyulásokat idézhetnek elő.

Talán ezért is van, hogy amióta tanulom és gyakorolom a gyógyászatnak ezt a teljesebb változatát, nem aggódom az Orvoslásért. Mint minden, a Természettel egyensúlyban, összhangban működő rendszer, az Orvoslás is képes kigyógyulni a dogmákból, a gyerekbetegségeiből. Ezt bizonyítják számunkra a Funkcionális Medicínát, Életmód Medicinát tanuló orvosok, dietetikusok számának rohamos növekedése világszerte és mellékhatásoktól mentesen kezelt, vagy kigyógyult betegeink története.

A fenti cikk a Természetgyógyász Magazin 2019 szeptemberi számában jelent meg először.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.